Talán rólunk is szólhatna ez a történet...
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe
siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem
tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem
magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és
még annyi más
helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden
egyes
évvel
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni
az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra
és el is
kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a
gyerekek
tényleg játszani
is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg
nézelődtem a
játékosztályon,
észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma
lehetett, egy
babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan
nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős
hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,
hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd
ezt a babát,
kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon még itt öt
percet,
amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A
kisfiúnak még
mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek
szeretné adni ezt a
babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább
és ezt
akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon
biztos volt
benne
hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el
is viszi
; neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő
van. Oda kell
ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a
húgocskámnak,
amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak
voltak, amikor
ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így
vinni a
húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg
visszajövök az
üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis
fotót magáról,
amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És még azt is akarom,
hogy Anya elvigye neki ezt a képet is,
így soha nem fog engem elfelejteni."
;
; "Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne
kellene
elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el
kell mennie, hogy
a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett
a szomorú
szemeivel,
nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz
nyúltam, és
kivettem belőle
pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
"Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha
mégis lenne
elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én
hozzáadtam némi
pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd
elkezdtük a
számolást. Elég pénz volt a babára, még egy
kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál
elég
pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette:
"Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem
aludni, hogy
segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak.
Meghallgatott!
Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy
vehessek egy szál
fehér
rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem
kérni
Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy
megvehessem a babát
és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a
fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd
távoztak.
Teljesen más
hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint
ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két
nappal
ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert,
aki ütközött egy
másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy
kislány volt. A
kislány azonnal
meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy
kikapcsolják-e az
életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert
a fiatal hölgy valószínűleg
soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal az után, hogy találkoztam a
kisfiúval, megakadt a
szemem egy újságcikken, amely arról tudósított,
hogy a
fiatalasszony
elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy
csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba
mentem, ahol a
fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik
így megtehették
az utolsó
búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér
rózsát tartva a
kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt
helyezve. Sírva
hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem
örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú
érzett az
anyukájáért és a húgáért
- még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy
részeg ember
elvette tőle.
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe
siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem
tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem
magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és
még annyi más
helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden
egyes
évvel
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni
az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra
és el is
kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a
gyerekek
tényleg játszani
is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg
nézelődtem a
játékosztályon,
észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma
lehetett, egy
babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan
nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős
hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,
hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd
ezt a babát,
kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon még itt öt
percet,
amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A
kisfiúnak még
mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek
szeretné adni ezt a
babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább
és ezt
akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon
biztos volt
benne
hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el
is viszi
; neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ő
van. Oda kell
ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a
húgocskámnak,
amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak
voltak, amikor
ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így
vinni a
húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg
visszajövök az
üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis
fotót magáról,
amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És még azt is akarom,
hogy Anya elvigye neki ezt a képet is,
így soha nem fog engem elfelejteni."
;
; "Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne
kellene
elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el
kell mennie, hogy
a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett
a szomorú
szemeivel,
nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz
nyúltam, és
kivettem belőle
pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
"Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha
mégis lenne
elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én
hozzáadtam némi
pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd
elkezdtük a
számolást. Elég pénz volt a babára, még egy
kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál
elég
pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette:
"Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem
aludni, hogy
segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak.
Meghallgatott!
Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy
vehessek egy szál
fehér
rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem
kérni
Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy
megvehessem a babát
és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a
fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd
távoztak.
Teljesen más
hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint
ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két
nappal
ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert,
aki ütközött egy
másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy
kislány volt. A
kislány azonnal
meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy
kikapcsolják-e az
életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert
a fiatal hölgy valószínűleg
soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal az után, hogy találkoztam a
kisfiúval, megakadt a
szemem egy újságcikken, amely arról tudósított,
hogy a
fiatalasszony
elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy
csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba
mentem, ahol a
fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik
így megtehették
az utolsó
búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér
rózsát tartva a
kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt
helyezve. Sírva
hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem
örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú
érzett az
anyukájáért és a húgáért
- még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy
részeg ember
elvette tőle.
Lejegyezte: Földiné Csúcs Mária EuKK üzleti képviselő.
E-mail: bionet58@gmail.com
Telefon: 06-70-521-6304
Skype: foldi.tiborne1
Hírlevélre feliratkozni, rendszerhiba miatt, az alábbi blogon van lehetőséged.
Tedd meg, hogy Ne maradj le, a további bejegyzésekről, és a segítés lehetőségről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése